Interjú Tóth Tamara Íróval

A narcizmus 32 árnyalata című antológiát meghökkentő, humoros és elgondolkodtató rövid videókkal tettük színesebbé. A kis videók megtalálhatóak az alapítványunk YouTube csatornáján. Minden novella mellett található a könyvben egy QR-kód, ami a hozzá tartozó rövid videóra viszi az olvasót.

Ameddig arra vártunk, hogy a könyvek megérkezzenek a nyomdából, meghirdettünk egy versenyt az írók között. A cél az volt, hogy Like-okat gyűjtsenek a saját videójukra.

Tóth Tamara nyerte ezt a versenyt és ezzel a közönségdíjat, akit most az alkotás művészetéről kérdezünk:

- Mikor és miért kezdett el írni? Van-e egy meghatározó élménye ezzel kapcsolatban?

- Tisztán emlékszem, hogy először 9 éves koromban kezdett érdekelni az írás. Láttam egy filmet a "Harriet, a kém" volt az, egy lányról szól, aki naplót vezet, és a mindennapi történéseket néha izgalmasabb formában írja meg, mint amilyenen valójában. Innen jött a naplóírás az életembe. Imádtam leírni mi történt velem, a titkaimat, vágyaimat. Persze annyira féltettem ezeket a dolgokat, hogy egy sincs meg azokból a feljegyzésekből, mert mindet megsemmisítettem.

Már gyerekkoromban is dédelgettem olyan vágyakat is, hogy egyszer saját könyvet írjak majd. Bram Stoker Draculájából készült egy film, majd a film alapján egy újabb könyv és az a könyv volt, ami először megfogott és inspirált saját történetek kitalálására is. Egyébként mai napig a kedvenc könyvem, már 16-szor olvastam. Az első írással kapcsolatos sikerem a gimnáziumi éveimhez köthető. Egy iskolai pályázaton második helyezést értem el egy novellámmal. Fantasztikus érzéssel töltött el… Az első könyvemet A manassét, már akkoriban elkezdtem írni, de 10 év kellett, hogy befejezzem, mert nagyon kritikus vagyok önmagammal, na meg sokat változtam közben, így a szereplőim és a történet is változott, sokszor írtam át, vagy kezdtem az elejétől az egészet. Hihetetlen, hogy mégis megírtam 4 saját könyvet. (A manassé, A napló, Őstehetség vagyok, Röpképtelenül)

2020-ban egy meseíró pályázatán különdíjas lettem és ez akkora dopping volt, hogy azóta is imádok pályázatokra is írni. Jó érzés, amikor bekerülök egy-egy antológiába, esetleg helyezést is elérek. Szerencsésnek érzem magam, amiért többször voltam már különböző pályázatokon I, II, III, különdíjas helyezett is. Az írással kapcsolatos siker mindig egészen más számomra, mert ha ebben érek el valamit, azt érzem, hogy azért ismernek el, aki valójában vagyok. Hiszen, amit leírok az valamilyen formában mindig igaz, és mindig belőlem fakad, én vagyok.

- Hogyan fér bele az írás a mindennapjaiba? Kell hozzá egy külön rituálé (kávé, zene, csend)?

- Nem egyszerű dolog. A csongrádi Babamúzeumban (is) dolgozom és az a munka elég nagy kreativitást igényel, így valódi kihívás még az írásra is ráfordítani azt a kreatív energiát, amit szeretnék. Vannak kabaláim, szeretem, ha ezek körülvesznek, és összeállítottam magamnak egy zenei lejátszási listát is, ami mindig segít elmerülni a fantáziám világaiban. Persze néha pont, hogy nem jó, ha bármit is hallok, és olyankor csend kell legyen körülöttem, igaz akkor meg én magam vagyok "zajforrás" mert mindig hangosan olvasom fel, amit írok. Ez az egyik mércém, ha jól hangzik a számból, akkor azt jó, de ha idegen tőlem, akkor addig változtatom, amíg nem érem el azt a bizonyos "húúúú" hatást mikor én is azt mondom, hogy "uh, ez jó lett".

- A novellaíró pályázat témaköre a narcizmus, a narcisztikus személyiségzavar volt. Mi volt az a legelső kép, mondat, ötlet vagy érzés, amiből elindult ez a novella?

- Érdekes, hogy ezt a novellát legalább másfél-két évvel korábban írtam meg egy teljesen másik pályázatra. Akkori élethelyzetemben voltak olyan konfliktusok melyeket igyekeztem kreatív formában feldolgozni, az "Amikor elfogytál" is ennek az eredménye. Ez a novella 3 pályázaton is sikertelen lett, nem kerültem be vele az adott antológiákba. Csakhogy, én biztos voltam benne, hogy ez a történet úgy jó, ahogy van és inkább kivártam a megfelelő pályázatot, a megfelelő alkalmat. Amikor megláttam ezt a pályázati kiírást, éreztem, hogy ez lesz az, ahol egy ilyen kissé durva történet is tud majd érvényesülni.

Amikor megírtam, tisztán láttam magam előtt a jelenetet, mint egy filmet. Elképzeltem, mi lenne, ha mindaz a gonoszság, ami fel képes jönni az emberben mikor átverik, kihasználják, ha mindaz a kegyetlenség utat kaphatna, akkor én meddig mennék el. A történet valódi személyekből táplálkozik természetesen, így adtam olyan otthont nekik a karakterekben, akikkel bármit tehetek. Segített feldolgozni a problémáimat, az biztos.

- Hogy nézett ki az írás folyamata? Egy ültő helyben, egy lendülettel írta meg a nyertes novellát, vagy hosszú csiszolgatás eredményeként született meg?

- Ez a történet egyike azon novelláimnak, amik nagyon hamar készen lettek. Nekiültem és megírtam, hiszen tudtam mi mindent mondanék annak a bizonyos másik embernek, mit tennék legszívesebben vele. Úgy gondolom, mindenkinek vannak hasonló gondolatai néha, de az érzelmi intelligenciánk és érettségünk gátat szab a meggondolatlan tetteknek. Ebben a novellámban lebontottam azt a gátat. Szinte azonnal olyan formájában lett kész ez a sztori, ahogy a pályázatra is beküldtem. Örülök neki, hogy a néhány korábbi sikertelenség ellenére is hittem benne és nem változtattam rajta.

- Mennyire van jelen a saját élete vagy tapasztalata a karakterekben?

- Azt hiszem már nem meglepő, hogy azt mondom: Nagyon. Én úgy gondolom, hogy akkor van értelme írni, ha képesek vagyunk ijesztően őszintének lenni. Szeretem a nehéz témákat, nehéz érzelmeket és szeretek ezekről írni, vagy beszélgetni is. Azt vettem észre, hogy üdítően tud hatni ez másokra is. Az "Amikor elfogytál" egy szélsőségesen eltúlzott, de mégis igaz történet arról, hogyan tűnik el egy kreatív lélek valaki mögött, aki nem kiemelni, hanem elrejteni akarja. Úgy érzem sokan tapasztaltak már és tapasztalnak valami hasonlót. A történetben "én vagyok" a mesélő karakter, aki megtalálta a maga bosszúját.

- Volt-e olyan pont, ahol elakadt a történettel? Ha igen, akkor hogyan lendült át rajta?

- Nem volt. Ez a történet csak úgy ömlött belőlem, mert akkor épp nagyon aktuális volt ez az egész az életemben.

- Mit érzett, amikor megtudta, hogy közönségdíjat nyert? Megváltoztatott ez valamit abban, ahogy a saját tehetségére tekint?

- Igazából már az óriási boldogság volt, mikor megtudtam, hogy sikerrel szerepeltem a pályázaton. Mint mondtam ez a novella nagy utat járt be, és örültem, hogy révbe ért. A közönségdíj egy fantasztikus dolog számomra. Sosem voltam még közönségdíjas, és igazából most is, amikor megláttam, hogy erre lehetőség van, és szavazatokat gyűjtve lehet nyerni, én le is tettem a dologról, mert soha nem sikerült korábban ennyi embert megmozdítanom saját magamért. Csodás volt látni, hogy milyen toronymagasan nyertem, mert ez azt bizonyította nekem, hogy a környezetem mennyire hisz bennem, mennyire tehetségesnek tart és úgymond "helyeslik" azt az utat, amit kemény munkával és alázattal igyekszem kitaposni magamnak. Többen vannak, akik nagyon várják, hogy megtudhassák mi is az a sztori, amire szavazatukat adták. Hamarosan tervezem, hogy egy kedves színtársulatos "kollégám" felolvassa majd a történetet és ilyen formában is be tudom majd mutatni.

- Önnek már több írása megjelent, különböző kategóriákban is alkot. Eddig megjelent művei közül melyikre a legbüszkébb?

- Lehetetlen válaszolnom… Mivel nagyon kritikus vagyok saját magammal, én tényleg akkor adok ki a kezemből valamit, ha maradéktalanul elégedett vagyok vele. Nem a tökéletesre törekszem, hanem, hogy megmozdítsak az emberekben valamit. Azt hiszem, ebben tényleg jó vagyok.

- Mit tanácsolna azoknak, akik még csak a fióknak írnak, és nem mernek pályázni?

- Tegyék meg, és ne féljenek a határtalan őszinteségtől.

- Köszönöm Tamara, szívből gratulálok az elért sikereihez!

Interjú Tóth Emese Íróval

A Narcizmus 32 árnyalata című novellaíró pályázatunk legfiatalabb résztvevőjét, a zsűri különdíjának egyik nyertesét, Tóth Emesét kérdezzük az írás rejtelmeiről.

- Mikor és miért kezdett el írni? Van-e egy meghatározó élménye ezzel kapcsolatban?

- Kiskoromtól kezdve rengeteg történetet találtam ki, de először csak tizenhárom éves korom körül gondoltam ezekre úgy, mint valamire, amit leírhatok. Ez akkoriban volt, mikor elkezdtem többet olvasni. Megírtam magamnak néhány ötletet és hamar arra jutottam, hogy nekem nincs ehhez tehetségem, viszont nagyon szeretném csinálni, úgyhogy eldöntöttem, megtanulom, hogyan kell csinálni. Millió cikket elolvastam, videót megnéztem és közben próbálgattam, hogyan is működnek ezek a gyakorlatban. Pályázatra először 2022-ben küldtem be egy írásom, tizenöt évesen a TETT – Te és a Természettudományok mesepályázatra, ahol a középiskolás korcsoportban 211 nevező közül 2. helyezett lettem. Ez egy erős kezdés volt, igazán meghozta a kedvem ahhoz, hogy folytassam!

- Hogyan fér bele az írás a mindennapjaiba? Kell hozzá egy külön rituálé (kávé, zene, csend)?

- Most, hogy egyetemen vagyok, egyre nehezebb, de ha felmerül bennem valami különös ötlet vagy találok egy érdekes pályázatot, akkor mindig megoldom, hogy legyen valami kevés időm azon dolgozni, még akkor is, ha ez az idő az alvás rovására teremtődik meg. Régebben állítottam magam elé olyan kihívást, hogy minden egyes nap írjak valamit, még akkor is, ha az csak egyetlen mondat, és ez szuperül működött is. Talán újra rá kéne szoknom.

Rituálém nem igazán van az írásra. Néha kávéval, nasival, jegyzetekkel ülök le a laptop elé, miután részletesen kigondoltam, mit fogok írni, néha a buszon a telefonomra jegyzetelem az új ötleteket, néha az egyetemi órákon a lap szélére vázolok fel jeleneteket… Bár az tény, hogy az első a legkényelmesebb és legeffektívebb. Szeretem, mikor tudom, hogy hosszú idő áll a rendelkezésemre és nem zavarhat meg semmi. Arról nem is beszélve, ha még azzal is tisztában vagyok, mit akarok írni és ez többé-kevésbé sikerül is.

- A novellaíró pályázat témaköre a narcizmus, a narcisztikus személyiségzavar volt. Mi volt az a legelső kép, mondat, ötlet vagy érzés, amiből elindult ez a novella?

- A legelső gondolatom az volt, hogy semmit nem tudok a narcizmusról. A második pedig az, hogy ennek a névnek az eredete a görög mitológiában van, egy igazán érdekes történetben. Úgyhogy erre támaszkodtam. Korábban is írtam már mítoszokhoz feldolgozásokat és ezekhez kapcsolódó történeteket, nagyon szeretek olvasni is róluk. Tehát ez volt a kiindulási pont: Narcisszusz és Ekhó mítosza.

- Hogy nézett ki az írás folyamata? Egy ültő helyben, egy lendülettel írta meg a nyertes novellát, vagy hosszú csiszolgatás eredményeként született meg?

- Miután eldöntöttem, hogy mi lesz az alap, elkezdtem gondolkodni rajta, hogyan tudnék ennek az ötletnek valami különös fordulatot adni. Valami szokatlan helyzetbe szerettem volna helyezni ezt a két mitológiai karaktert, ahol láthatjuk, ez nem csak az antik mítoszban létezik, hanem a valóságban is akárhol. A legtöbb idő azzal ment el, hogy megtaláljam ezt a környezetet. Aztán egyszer csak megcsapott az ötlet, hogy legyen ez a magyar falusi, népmesés hangulatú helyszín. Innentől kezdve már könnyű dolgom volt, pár nap alatt megírtam a szöveget.

- A zsűri kiemelte a stílust. Tudatosan építette fel ezt a nyelvezetet, vagy írás közben talált Önre ez a hang?

- Úgy mondanám, a hang talált meg engem és én tudatosan követtem. A stílus a helyszínnel együtt érkezett. Szerintem ez az, aminek köszönhetően a mező nem csak egy helyszín, ami akármi más lehetett volna, hanem tényleg hatással van a történetre az, hogy egy alföldi faluban járunk a múltban. Fontosnak tartottam ezt a stílust ahhoz, hogy ne csak leírjam a két szereplő történetét, hanem ténylegesen áthelyezzem őket ebbe a helyzetbe.

- Volt-e olyan pont, ahol elakadt a történettel? Ha igen, akkor hogyan lendült át rajta?

- A legnagyobb elakadásom, mint már említettem, a szituáció kitalálása volt. Eleinte egy teljesen más ötlettel kezdtem neki, ami most visszanézve annyira nevetséges, hogy inkább meg sem osztom. Ez az ötlet pedig egyszer csak megjelent. Talán annak a hatása, hogy magyar szakon tanulok egyetemen és ezért foglalkoztatnak mostanában az ilyesmi magyar hagyománnyal kapcsolatos témák. Érdekesnek találtam a helyszínt, ehhez hasonlót nem írtam korábban, de hamar megbarátkoztam vele.

- Jelent már meg több alkotása is a TETT mesepályázaton kívül?

- Ez az ötödik megjelenésem antológiában. Az első a már említett TETT mesepályázatnak a kötete volt, aztán a Marysol kiadónak két pályázatán is beválogatásra kerültem két csodás antológiába: #hashtag: 2023 legjobb ifjú novellistái és Triangulum: 2024 legjobb fantasy novellistái. Majd szintén 2024-ben a Helma kiadó Harcolj a szemét ellen! című kötetébe is bekerültem, mint a tizennyolc év alatti kategória első helyezettje. Illetve az Aposztróf kiadótól nemrég kaptam egy emailt, hogy a Szó-kincs 2026 kötetben is megjelenhet egy novellám.

Ezeken felül két legnagyobb büszkeségem a két történelmi kisregényem. Szigetvári vagyok, és régóta érdekelt a város története. Egyik a kevésbé ismert szigetvári várvédőkről, a másik pedig a Zrínyi Miklósra támadó törtök nagyvezérről és embereiről szól. Ezeket kinyomtattattuk és a 2024-es és 2025-ös Szigetvári Zrínyi Napokon a kézműves vásárban tudtam árulni őket.

- Mit tanácsolna azoknak, akik még csak a fióknak írnak, és nem mernek pályázni?

- Szerintem a történetek akkor érzik legjobban magukat, ha meg vannak osztva. Az írás egy nagyszerű eszköz arra, hogy megmutassunk a világnak valamit, és úgy gondolom, mindenkinek, aki történetmesélésbe kezd, annak van valami mondanivalója. Ha egyetlen egy ember megjegyez vagy megért valamit a te írásodból, ha egyetlen nevetést vagy egyetlen könnycseppet okozol, akkor már megérte. Indítson el valamit egyetlen emberben. Ez a legnagyobb megtiszteltetés, amit egy író kaphat. Ha számodra fontos, amiről írsz, akkor másnak is az lesz. A tehetség pedig nagyon keveset számít. Akármit meg lehet tanulni.

Köszönöm Emese, hogy betekintést engedett az írói-életébe, és sok sikert kívánok a tanulásban, a munkában, és az írásban egyaránt!

Interjú Bakonyi Péter Íróval

A narcizmus 32 árnyalata antológia több kiváló novellát is tartalmaz. Közülük két pályaművet a zsűri külön díjjal jutalmazott.

Most az egyik nyertest, Bakonyi Pétert, az "Együtt a magányban" című novella szerzőjét kérdezzük az írás művészetéről:

 - Úgy tudom, önnek már több műve is megjelent. Van-e egy meghatározó élménye ezzel kapcsolatban?

- Még nem túl sok minden jelent meg tőlem, de örömmel mondhatom, hogy ez már a második novellám, amit mások is olvashatnak. Azt megelőzően pedig saját kiadásban, a legnagyobb amerikai kereskedelmi oldalon publikáltam – írói álnéven – egy amolyan próbaregényt, illetve két non-fiction (self-help) könyvet is, kísérletképp. A regény egyébként eredetileg nem is regénynek indult. Az Íróképző Akadémián több tanfolyamot is elvégeztem, és valamelyik kurzus keretében házi feladatként kaptuk, hogy írjunk egy történetet bármiről, pusztán gyakorlásképpen. Ahogy azonban elkezdtem írni, a történet egyre tovább szövődött. A házi feladatot még az első néhány oldallal leadtam, de utána valahogy magától ment tovább az egész. Kezdetben nem volt vele más célom, mint egy zongoristának az ujjgyakorlatok: új technikák kipróbálása. Aztán egyszer csak egy koherens történet formálódott belőle, végül egy körülbelül 250 oldalas regény lett belőle. Külön érdekessége, hogy ezt angolul írtam. Annak idején angol szakon végeztem az egyetemen, később pedig négy évig Melbourne-ben, Ausztráliában szolgáltam főkonzulként, így az angol nyelvet – ha nem is anyanyelvi szinten – de felsőfokon beszélem és írásban is már jól használom. Természetesen ehhez különböző technikai eszközöket is igénybe veszek: például lektorálás, szinonimák keresése vagy a megfogalmazás csiszolása érdekében. Ezt ma már az informatika lehetővé teszi, és ennek köszönhetően angolul jelentettem meg ezeket az írásokat, ami hosszú távon egyébként is a tervem. Szeretném megcélozni a nemzetközi piacot, hiszen azt láthatjuk, hogy Magyarországon még egy sikeresebb regény esetében is viszonylag kis olvasótáborról beszélhetünk ahhoz képest, amit az ember angol nyelven, nemzetközi piacon elérhet. Ugyanakkor nagyon fontos számomra, hogy magyarul is minél több történetem jelenjen meg. Most mégis arra vagyok talán a legbüszkébb, hogy besétáltam a legnagyobb könyvesbolthálózat egyik üzletébe a minap, és ott találtam az önök által kiadott könyvet az ajánlott irodalom kategóriában, és kézbe vehettem. Ez összehasonlíthatatlanul nagyobb sikerélmény minden másnál, és ezt szeretném minél többször átélni.

- Mikor és miért kezdett el írni?

- Már kisgyerekként is próbálkoztam kisebb-nagyobb történetekkel, bár nem mondhatnám, hogy valamiféle csodagyerek voltam, akinek a fiókja tele volt százával megírt novellákkal. Kísérleteztem, próbálkoztam, de akkor még nem igazán tudtam megvalósítani mindazt, amit szerettem volna. Az viszont mindig is vágyam volt, hogy író legyek. Részben azért, mert fantáziavilágban álmodoztam folyton, tele volt a fejem történetekkel, amelyeket szívesen megosztottam volna másokkal, másrészt pedig azért, mert rendkívül vonzónak találtam azoknak az íróknak az életformáját, akikről olvastam. A kedvencem talán Stephen King. Cikkeket és életrajzi könyvet is olvastam róla, és nagyon szimpatikus volt számomra, ahogyan dolgozik. Ha az egyik szereplője például utasszállító pilóta, titkos ügynök, rendőr vagy akár újságkihordó, akkor igyekszik valóban megismerni ezeket a világokat. Szándékosan belecsöppen a releváns közegekbe, beszél az érintettekkel, hogy minél több hiteles információt gyűjtsön a karaktereihez. Ez a sokszínűség rendkívül vonzó volt számomra, mert soha nem bírtam a monotóniát.

Gyerekkoromban egyébként gyerekszínész voltam, és ott is azt élveztem a legjobban, hogy mindig más szerepbe kerülhettem. Úgy éreztem, hogy felnőttként ezt a fajta szerepjátékot talán az íráson keresztül tudnám legjobban tovább vinni: beleképzelni magam különféle helyzetekbe és emberek életébe. Azt is megálmodtam, hogy ha egyszer sikeres író lehetnék, akkor olyan helyekre is eljuthatnék kutatás vagy tapasztalatszerzés céljából, ahová másként talán nem. Például bekérezkedhetnék én is egy utasszállító repülőgép pilótafülkéjébe, vagy épp egy darukezelő mindennapjaiba, és kicsit betekinthetnék más izgalmas élethelyzetekbe, világokba. Ha az ember kellően ismertté válik, ezt könnyebben meg is engedik neki. Nagyon vonzott az a gondolat, hogy az írás által rengeteg mindent láthatok és megismerhetek a világból.

A tudatosabb írás felé végül néhány évvel ezelőtt, 47–48 éves koromban fordultam komolyabban. Ekkor kezdtem el célirányos tanfolyamokat végezni, ahol már konkrétan a novellaírás, regényírás, sorozatírás és forgatókönyvírás szakmai fogásait tanultam. Ennek köszönhetően ma már nem pusztán ösztönből vagy megérzés alapján írok, hanem valamivel tudatosabban, közelebb a professzionális íráshoz. De még azért ott nem tartok, mindenesetre lépésről lépésre haladok. Bízom benne, hogy idővel úgy tudom alakítani az életemet, hogy egyre több időm jusson az írásra. A végső célom pedig az, hogy egyszer majd már csak az írással foglalkozhassak.

 - Hogyan fér bele az írás a mindennapjaiba? Kell hozzá egy külön rituálé (kávé, zene, csend)?

- Ez a kérdés tulajdonképpen telitalálat, mert jelenleg éppen ez a legnagyobb problémám: sajnos az írás egyelőre szinte sehogy sem fér bele a mindennapjaimba. Emiatt szeretnék most radikális életmódváltást is végrehajtani. Nem vagyok ugyanis olyan szerencsés alkat, mint például J.K. Rowling, aki többször mesélte, hogy úgy tudta megírni a teljes Harry Potter-sorozatot és felépíteni azt az egész világot, hogy közben körülötte harmincöt diák rohangált és zajongott az osztályteremben, ő pedig jegyzetelgetett, és közben megszületett ez a csodálatos mű. Én ennek szinte az ellenkezője vagyok. Nekem teljes elvonulásra, csendre és a hétköznapi stresszek hátrahagyására van szükségem. Amikor a számlákon, munkahelyi ügyeken vagy más hétköznapi problémákon jár az eszem, egyszerűen képtelen vagyok írni. Elég egy telefonhívás, és teljesen kizökkenek. Éppen ezért nekem még meg kell teremtenem azt az élethelyzetet, amelyben rendszeresen időt tudok szakítani arra, hogy teljesen egyedül legyek és alkothassak. Jelenleg nincs más működő módszerem, ezért írok egyelőre jóval kevesebbet, mint amennyit szeretnék. Balatonszárszón van egy üres telken egy lakókocsink, ahová időnként elbújok pár napra a világ elől. Ilyenkor ott írok magányomban. Ha pedig elakad az ihlet, kimegyek kertészkedni vagy barkácsolni, és attól rendszerint újra beindul a gondolkodás és az alkotás folyamata. Mindenesetre háromgyerekes, nagycsaládos édesapaként, főállással és számos hobbival... ezt ritkán tudom összehozni. Még...

- Volt valamilyen személyes indíttatása, például egy konkrét személy, akiről a narcisztikus alakot mintázta? Mennyire van jelen a saját élete vagy tapasztalata a karakterekben? A novellaíró pályázat témaköre a narcizmus, a narcisztikus személyiségzavar volt. Mi volt az a legelső kép, mondat, ötlet vagy érzés, amiből elindult ez a novella?

- Furcsa módon számomra inkább a bőség zavara jelentette a kiindulópontot. Sajnálatos, hogy ezt kell mondanom, de túl sok nárcisztikus személyt ismerek, látok magam körül – akár a saját környezetemben, akár a nyilvánosságon keresztül. Vagy valóban korunk egyik betegsége lett ez, és gyakoribb, mint korábban volt, vagy pedig eddig is ugyanennyi ilyen személyiség létezett, csak a közösségi média miatt ma sokkal többet látunk belőlük.

Nekem például az egyik legnagyobb közösségi platformon körülbelül 2400 ismerősöm van. Közülük valójában nagyon kevés a közeli ismerős, még kevesebb a haver, és igazán kevés az igazi barát vagy közeli családtag. Mégis viszonylag rendszeresen látnom kell, hogy mi történik azokkal is, akikről már alig ugrik be, hogy egyáltalán hol találkoztunk; milyen sikereket mutatnak meg magukról, vagy éppen milyen – nem biztos, hogy akkora – diadalokat tüntetnek fel sikerként fényképek és videók formájában. Régebben ezekkel egyáltalán nem találkoztunk ilyen mennyiségben. Az igazán jelentős sikerekről többnyire újságokból, híradókból vagy olyan felületekről értesültünk, amelyeknek volt valamiféle valódi értékbizonyító szerepük, hatásuk. Ma viszont szinte mindenki folyamatosan megmutatja önmagát. Ezzel kapcsolatban csak óvatosan szeretnék kritikus lenni, és nem akarok ítélkezni sem, mert közben azt is látom, hogy ha valaki – például én is – sikeres író szeretne lenni, akkor ma már szinte kötelező jelen lennie a közösségi média posztcunamijában. Azt érzem, hogy manapság maga az írás talán húsz százalékot tesz ki, és a maradék nyolcvan százalék az azt követő marketingmunka. Ez szükséges ahhoz, hogy valaki sikerre vigye a pályafutását ezen a területen is. Nem örülök ennek, szerintem sem feltétlenül jó irány, de egyfajta kényszerű rossz. Minél hamarabb el kell jutni arra a szintre, hogy az embernek lehessen egy menedzsere, aki mindezt intézi, és az alkotó maradhasson az alkotásnál. Vágyálom...

Mindezek miatt tehát sok nárcisztikus személyiséggel találkozhatunk, és talán egyre többel, így mondhatom azt, hogy voltak minták előttem, amelyekből a novellám szereplőjét felépíthettem. Ez valamennyire konkrét személyek felé is szűkült, de ezt a részét inkább megtartanám magamnak. Annyit azonban elmondhatok, hogy a karakter nem egyetlen emberből ihletődött, állt össze, hanem több különböző személynél tapasztalt "élményekből" gyúrtam össze.

- A díjátadó gálán Buch Tibor színész olvasta fel a nyertes novellákat, de szándékosan nem mondta be a szerzők nevét és a művek címét, hogy az íróknak is meglepetés legyen. Mit érzett, amikor felismerte a saját alkotását, és rádöbbent, hogy különdíjat nyert?

- Annak, aki írásból és szavakból szeretné felépíteni a pályafutását, talán különösen furcsa azt mondani, hogy "nem találja a szavakat", de ebben az esetben valóban ezt éreztem. Nagyon különös, ugyanakkor felemelő és fantasztikus élmény volt egy profi színésztől visszahallani a saját soraimat. Néhány mondat után rájöttem, hogy az én novellám hangzik el, és őszintén mondom, nagyon meglepődtem. Nem tudom, mennyire szerencsés ezt kimondani, de valahogy én magam nem éreztem annyira erősnek a történetemet, hogy díjazott lehessen. Éppen ezért teljesen őszinte volt a meglepetésem. Különösen annak fényében, hogy már több novellát is elolvastam a kötetből, és egészen kiváló írások szerepelnek benne. Nem arról van szó tehát, hogy "vakok közt félszemű a király", hanem valóban nagyon erős mezőny gyűlt össze, ezért számomra külön megtiszteltetés, hogy a zsűri végül így vélekedett az írásomról. Nagyon hálás vagyok ezért az elismerésért, és ez óriási lendületet ad. Egy ilyen pályafutás elején talán az egyik legfontosabb dolog az önbizalmat erősítő sikerélmény, és ez számomra pontosan ilyen volt. Külön örülnék annak is, ha egyszer a novellagyűjtemény hangoskönyv formájában is megjelenhetne, mert egy igazán jó előadó még magasabb szintre tudja emelni a történeteket. Ezért külön köszönet illeti Buch Tibor művész urat is az előadásért. Megható volt. A feleségem kísért el, aki mellettem el is pityeregte magát. Szerencsére végül örömében...

- A hangoskönyv jó ötlet, köszönjük. Amennyiben a befolyt alapítványi támogatásokból lesz rá keretösszeg, talán ezt is megvalósítjuk. Ön nyert már hasonló pályázatokon valamilyen díjat?

- Nyerni nem nyertem, de a közelmúltban került be első ízben pályaművem egy kiadott könyvbe. A Vízió Könyvkiadó pályázatának keretében a "Hatalom, pénz, szerelem 3. -2025 legjobb krimi és thriller novellái" című antológiában jelent meg egy novellám "Fekete dália" címmel.

- Eddig megjelent művei közül melyikre a legbüszkébb?

- Sajnos még nincs akkora választék, hogy válogassak. Az elsőre azért vagyok nagyon büszke, mert végre elértem, hogy bekerüljön egy antológiába, és megjelenjen; erre a másodikra pedig azért, mert külön kiemelték és értékelték, méghozzá a szakma kiemelkedő képviselői. De csodálatos élmény volt megírni első regényemet is, méghozzá angolul. Azzal kapcsolatban az volt emlékezetes, amikor először láttam, hogy valaki megvásárolta online; tehát, pénzt adott ki azért, hogy elolvashassa a történetemet! És nem utolsó sorban, utána pozitív visszajelzést is kaptam tőle.

- Mit tanácsolna azoknak, akik még csak a fióknak írnak, és nem mernek pályázni?

- Azt, hogy vegyék tudomásul: a nehezén túl vannak! A legkomolyabb elakadás ott szokott lenni, hogy valaki csak szeretne írni, és sok ötlete van, de nem tudja elkezdeni. Aki már megírt egy történetet, eleve nyertes! Az a világ, amit megalkotott - még ha picinyke is - előtte nem létezett! És ez az élmény akkor is hátborzongató, ha a fiókban marad. De miért maradna ott?! Azt elküldeni már csak egy rövid email megírása, vagy egy regisztrációs felület kitöltése és kész. Ez igazán nem nagy dolog ahhoz képest, hogy karaktereket, világot, történetet teremtett... Nincs miért tovább halogatni. Tessék elküldeni mindet folyamatosan kiadóknak, pályázatokra. Az, ha nem kerül be valahova, vagy nem nyer semmit, egyáltalán nem kudarc. Ez ennek a szakmának, pályának, hivatásnak a velejárója. Focinyelven szólva: lövésből lesz a gól. Esetünkben az a bizonyos lövés egy egyszerű email, amit el kell küldeni, méghozzá most azonnal! Vagy bemegy a labda, vagy nem. Vagy befogadják, megjelentetik, vagy nem. Ha nem, akkor majd a következő, vagy az azutáni. Írni jó! Akkor is, ha nem nyerünk vele semmit, hisz maga a történet elkészülte már önmagában győzelem. És ha már elkészült a mű, nincs veszteni valónk...

- Köszönöm Péter, hogy betekintést engedett az írói-életébe, és sok sikert kívánok a tehetsége kibontakoztatásához!

HÍREINK!.

"A NARCIZMUS 32 ÁRNYALATA" könyvbemutató

Helyszín: Galéria 13, Soroksár, Hősök tere 13, Budapest 1239, Magyarország

Esemény fővédnöke: Budapest, XXIII. kerület, Sorokár Polgármestere Bese Ferenc

Időpont: 2026. április 17. 18.00.

Nyilvános, ingyenes, regisztráció szükséges alábbiak szerint

Program:
• Megnyitó és felolvasás
• Kulisszatitkok: Hogyan született meg a "A Narcizmus 32 Árnyalata" antológia?
• Kérdezz-felelek a szerzőkkel
• Dedikálás és kötetlen beszélgetés

Az antológia bemutatása, díjkiosztó, személyes találkozás a szerzőkkel, dedikálás. A rendezvény ingyenes, de kérjük a részvételi szándékot előre jelezni az alábbi űrlapon. 

REGISZTRÁCIÓ (Kötelező):

Híreink

• Az alábbi videót ajánjuk bátor szívvel, minden gyermekeket megérteni, értük tenni akaró számára.

2. BŰNBAK //ATIPIKUS SZEMPONT// Miért rossz a gyerek? Növekedő esetszám, növekedő környezeti hatások, 

Készítette: Gulyás Tibor

https://youtu.be/Uz5Aix0Cp6k

Miért van ennyi SNI-s? Mi az oka, hogy növekszik az atipikusok száma? A második rész szakemberei szembeállítják törekvéseiket a szülői, iskolai társadalmi nyomással. Az atipikus idegrendszeri érés különböző állomásainak megismerésén keresztül okokat és válaszokat kapunk, hogy miért lesznek túlnyomórészben többen az atipikus gyerekek. Az életre felkészítés köznevelési szempontjaira már régen nincsen érdeklődő gyermeki figyelem. Számtalan más van helyette, amit maguktól, egyedül, boomerek nélkül, és rémisztően gyorsan szívnak föl. Hibáztatjuk is érte őket. ŐKET! 

Önzetlen közreműködőim: 

Prof. Dr. Gyarmathy Éva - szakpszichológus MTA 

Nagy Klára - utazó gyógypedagógus 

Adamecz Mónika - Zölderdő intézményvezető 

Ungár Ágnes - Jövő Iskolája intézményvezető 

Czenner Júlia - beszédterapeuta 

Dr. Glovitzky Zoltán - AVKF rektor 

Horgos Vilmos - Zenit intézményvezető 

Katona Péter - mozgásterepeuta 

Debreczi László - Sződligeti SEKE SE vezető 

Cs Gy, Vidosfalvy Barnabás - testneveléstanár, mozgásterapeuta 

Jámbor Fruzsina - Zenit általános iskola 

Készítette: Gulyás Tibor

Az alábbi videó Szabó Ildikó Angéla írónő, első könyvével kapcsolatban készült. 

A műsor a TV13 csatornáján látható, készítette: B. Tóth László. Ajánlom figyelmetekbe!

https://youtu.be/UnzzUzUzSpQ